|
| |
>
ELTE Történeti Ruszisztikai Tanszék |

|
|
Az ELTE Történeti Ruszisztikai Tanszék minden szinten részt vesz az egyetemi oktatásban, vagyis kínál kurzusokat az alapképzésben, a mesterképzésben és a doktori képzésben is, illetve önálló Ruszisztika MA szak és Ruszisztika Doktori Program gazdája.
Bővebben
|
|
|
|
|
Megnyílt a Ruszisztikai Központ standja a Trefort kertben 2013-05-08 |
A IV. Ruszisztikai Napok – a Bölcsész Napok programsorozat keretében – 2013. május 7-én 10 órakor vette kezdetét. Az idei nóvumot a Ruszisztikai stand jelenti, ahol a központ kiadványai mellett játékos műveltségi vetélkedővel és játékokkal is várják az érdeklődőket a ruszisztika mesterszakos hallgatók. |
|
IV. Ruszisztikai Napok 2013-05-06 |
Az ELTE BTK Bölcsész Napok című rendezvénysorozatának keretében idén negyedszer kerül sor a Ruszisztikai Napokra, amelyre minden érdeklődőt várunk május 7. kedd 10 órától május 9. csütörtök estig.
|
|
|